Musica Mundi

 

Hollerung Gábor egyike volt azoknak, akik 1988-ban egy új művészi koncepciójú kórusverseny életre hívását kezdeményezték Budapesten. A kétévente megrendezésre kerülő rendezvény teremette meg az INTERKULTUR nemzetközi rangú kórusversenyeienek alapját.

A MUSICA MUNDI név időközben világszerte egy egyedülálló művészi ötlet szimbólumává vált, melynek lényege, hogy a kórusmozgalom élvonalát jelentő kórusok mellett az annak gerincét képező együtteseknek is lehetőséget nyújt a versenyben való részvételre. Ez azért lényeges, mert előttük a nagy nemzetközi versenyek ajtajai gyakorlatilag zárva voltak. Ez az alapötlet mutatkozik meg a különböző nehézségi fokokon, kötelező művel és kötelező mű nélkül megrendezett versenyek szisztémájában, illetve a kategóriák sokszínűségében, amely a madrigáloktól a klasszikus és modern, avantgard kóruszenén keresztül egészen a jazzig nyúlik. A fő-, külön- és a kategória díjak mellett, melyet a versenyek legjobbjai nyerhetnek el, a nemzetközi zsűri egy állandó pontrendszer szerint arany, ezüst és bronz diplomát ítél meg minden résztvevő kórusnak, mely a kórus teljesítményét tükrözi.
A kezdeményezés azóta az egész világon lelkes hívekre talált, szakmai mintájául szolgál egy sor rendezvénynek Magyarországon (Budapest, Eger, Veszprém), Európában (Olaszország, Németország, Kína, Málta, Ausztria, Spanyolország), Izraelben (Netanya), Malajziában, Vietnámban és Amerikában. A sorozat csúcspontjaként rendezik meg kétévente a kórusolimpiát, mely a sportolimpiákhoz hasonlóan egy olyan nemes versengés, ahol a kórusirodalom szinte minden témájában, minden korosztály összemérheti tudását. Az első kórusolimpiát Linzben rendezték 2000-ben, melyet további rendezvények követtek 2002-ben Koreában, majd 2004-ben Brémában, 2006-ban Xiamenben (Kína), 2008-ban Grazban, 2010-ben Shaoxingben. A kórusok következő olimpiai találkozójának 2012-ben Cincinnati (Egyesült Államok) ad otthont.
Az Interkultur kórusrendezvényeinek sikerességét egyértelmű adatok támasztják alá: 100 ország több mint 5600 kórusa vett részt az eddigi versenyeken és olimpliákon.

További információ: www.interkultur.com