eao

Énekel az ország

Hollerung Gábor személyéhez kötődik az a több mint 30 éves rendezvénysorozat, amelynek keretében évről-évre több száz amatőr énekesekkel adja elő a zeneirodalom híres oratóriumait a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével, a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Énekel az ország1985-ben először rendezte meg a Budapesti Középiskolások közös hangversenyét, mely 2006-tól országos szintűvé nőtte ki magát Énekel az Ország néven. Az Énekel az ország rendezvénysorozat a legkülönbözőbb korú és képzettségű énekesek számára nyújt részvételi lehetőséget az ország minden tájáról. A projektben résztvevő énekkarok, énekesek olyan nagy oratorikus művek előadásában vehetnek részt, amelyre amúgy nem lenne lehetőségük. A hangversenyt megelőzően az összes résztvevő egy zenei táborban vesz részt, melynek helyszíne minden évben más vidéki városban van. A kórustábor koncepciójában központi szerepet kapott az ismeretterjesztés – nem csupán hangok megtanulásáról szólnak a próbák, hanem műértelmezésről, stílusról, zenei nyelvről, élet és művészet viszonyáról is.

2015-ben, a Budapesti Nemzetközi Kórusünnep keretében, két koncerten összesen ezer fő, köztük több mint kétszáz határon túli magyar és külföldi énekes adott koncertet az Énekel az Ország rendezvénysorozat harmincadik évfordulóján.

További információ: www.enekelazorszag.hu