IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep

Örömmel tudatjuk, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Énekel az ország projekt két évnyi kényszerpihenő után ismét életre kelt, és ez évben 350 énekes együtt adta elő Mendelssohn Éliását a Müpában. Ennek sikerén felbuzdulva ez év júliusában a projekt nemzetközivé bővül, ahol Mozart Requiem és Händel Messiásának Halleluja tétele kerül műsorra.

A projekt tartalma

  • Egyedülálló lehetőség, hogy egy nemzetközi énekesekből álló, mintegy 300 tagú kórus tagjaként részt vegyél Mozart Requiem és Händel: Halleluja c. műveinek előadásában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Müpában
  • Mindezt Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész karmester irányítása alatt, Magyarország egyik vezető zenekara, a  Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével
  • Egy hétvége Budapesten a világ minden tájáról idesereglett kórusénekesekkel együtt
  • Egyedülálló lehetőség, hogy megismerd a kórusvilág élvonalát és részt vegyél hallgatóságként is a Budapesti Nemzetközi Kórusünnep rendezvényein

A Budapesti Nemzetközi Kórusünnep előzetes programjáról bővebben ide kattintva olvashatsz.

JELENTKEZÉS