hollerung

Hollerung Gábor

Hollerung Gábor (Budapest, 1954. augusztus 18. –) Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője.

 

 

Tanulmányok

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés (1972–77) és karmester szakon (1975–80), ahol Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Kórodi András voltak a tanárai, majd Eric Ericson (1975) és Kurt Masur (1978) Somogyi László (1981) mesterkurzusain képezte tovább magát.

 

Szakmai pályafutás

1979–81 Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya 1981–83 Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított zeneelméletet, zenetörténetet és karvezetést, valamint a nőikart vezette. 2001–2008 Honvéd Együttes zeneigazgatója, majd művészeti vezetője 1989-2000 Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere 2001-től Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója.

 

 

Karmesteri tevékenység

Magyarországon
1979–81 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya. 1989 óta a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, 2001 óta ügyvezető zeneigazgatója. Vendégkarmesterként számos magyarországi zenekarnál vezényelt.

Külföldön

2002–2005 között a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere, 2002-től 2007-ig a Philharmonia Singers Tel Aviv zenei tanácsadója. Számos európai zenekarral való fellépésén kívül szerepelt az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar, a Brazil Szimfonikus Zenekar, a Shanghai Szimfonikus Zenekar, Guangzhou Szimfonikus Zenekar és a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként.

Kitüntetések

  • Érdemes művész (2015)
  • Jeruzsálem-díj (2006)
  • Liszt Ferenc-díj (2004)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002)

Diszkográfia

  • Europäische Chormusik (TELDEC LP 1987)
  • Karai József Kórusművei (HUNGAROTON CD 1996)
  • Carl Orff: Carmina Burana (CD 1995)
  • Orchestral Fireworks (CD 1996)
  • Happy New Millennium (CD 2000)
  • The Jubilee Concerts – Kodály: Psalmus Hungaricus, Bartók: Concerto (CD 2001)
  • Happy New Year (CD-k 2001–2009)
  • Mendelssohn and Hoffmeister Male Choruses (CD 2003)
  • Dvořák: Symphony No 8. Mozart: Haffner Symphony (CD 2004)
  • Mozart: Requiem (CD 2005) Pánczél Tamás kiegészítéseivel
  • Extázis (CD 2008) (Stravinsky: Le Sacre du Printemps, Ravel: Bolero, Pánczél: Klezmer Suite, Piazzolla: Fuga y Misterio & Libertango)
  • Vajda: Choral Works (Hungaroton CD 2008)
  • Madarász: Az utolsó keringő – opera (Hungaroton CD 2009)
  • Strauss: Hősi élet (CD 2009)
  • Dohnányi: II. szimfónia (CD 2010)
  • Dohnányi 20 (Válogatás a 20 éves Budafoki Dohnányi Zenekar hangverseny-felvételeiből)(CD 2013)
  • Gyöngyösi: I. szimfónia; Istenkép (Fidelio CD 2014)
  • Beethoven: IX. szimfónia (CD 2014)
  • Bartók: A kékszakállú herceg vára (CD 2017)
  • Dubrovay: The Complete Piano Concertos (CD 2017)
  • John Williams: Harry Potter Suite (CD 2019)