Zempléni Fesztivál

 

2004 óta művészeti vezetője az immár 20 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományokkal rendelkező összművészeti fesztiválnak, mely minden év augusztusában kerül megrendezésre.

2011. NyitóhangversenyA Zempléni Fesztivál (korábban Zempléni Művészeti Napok) az Észak–Magyarországi régió egyik meghatározó kulturális eseménye. A rendezvényt 1992–ben az Antenna Hungária Rt. anyagi támogatásával a Liszt Ferenc Kamarazenekar hívta életre, majd 2004-től – miután a zenekar nem vállalta tovább a rendezvény lebonyolítását – az Interkultur Hungaria Kht. vette át a fesztivál megszervezését. A fesztivál művészeti vezetője jelenleg Hollerung Gábor, igazgatója Turjányi Miklós. A szervezők célja minél több, a fiatal generációhoz tartozó művésznek is lehetőséget adni a bemutatkozásra és a rendezvény programjaiba bevonni minél több helyi résztvevőt, a helyi hagyományőrző csoportokat, népi együtteseket, falvakat, nemzetiségeket. Emellett a fesztivál rendszeres fellépői Hollerung Gábor együttesei – Budafoki Dohnányi Zenekar, Budapesti Akadémiai Kórustársaság -, valamint neves hazai és külföldi művészek, mint Rost Andrea, Miklósa Erika, a Talamba Ütőegyüttes, Kocsis Zoltán, Szakcsi Lakatos Béla.

További információ: www.zemplenfestival.hu