Budafoki Dohnányi Zenekar

 

A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarnak, Magyarország egyik legfiatalabb hivatásos zenekarának 1989-ben lett a vezetője. Hollerung Gábor az akkor még ifjúsági zenekart néhány év alatt professzionális színvonalú együttessé fejlesztette, amely már a magyar zenei élet egyik meghatározó zenekara.

 

A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legfiatalabb hivatásos zenekara, mind az együttes, mind pedig a zenekari tagok korát tekintve. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993. óta hivatásos együttes tagjainak átlagéletkora még ma is kevesebb, mint 30 év. A zenekar rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben, az elmúlt években hatalmas sikerrel szerepelt külföldön is – többek között Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, és Svájcban.

Évente 6 bérletsorozatot indít a Nemzeti Hangversenyteremben, az Olasz Intézetben, illetve Budafokon. Saját rendezésű hangversenyein kívül az együttes számos rangos hazai fesztivál résztvevője: szerepeltek a Művészetek Palotája által rendezett Mozart Fesztiválon, a Symphonia Hungarorum elnevezésű zenekari fesztiválon, a Budapesti Tavaszi és Nyári Fesztiválon is. Felléptek emellett a Miskolci Operafesztiválon, a Budavári Nyár rendezvénysorozatán. Az idén 20. alkalommal megrendezett Zempléni Fesztiválon, melynek az elmúlt évek során rendszeres közreműködőjévé, meghatározó együttesévé vált, minden év augusztusban több hangversenyt is ad az együttes.

Budafoki Dohnányi Zenekar

Az évek során számos neves karmesterrel és szólistával dolgozott az együttes – a fiatal generáció legtehetségesebb tagjaival, valamint a nemzetközi zenei élet rangos képviselőivel egyaránt: Michael Stern, Jörg-Peter Weigle, Roberto Paternostro, Yeruham Sharovsky, Patrik Ringborg, , Kesselyák Gergely, Yoav Talmi, Boris Brott, Yoshikazu Fukumura, Kocsis Zoltán. Az idei évadban is olyan neves vendégkarmesterekkel lép színpadra a zenekar mint Georg Kugi, Pier Carlo Orizio, Dian Tchobanov, vagy Vásáry Tamás. Több világhírű szólista is közreműködött a zenekar koncertjein – így például Shlomo Mintz, Yossi Arnheim, Peter Lika, Sharon Rostorf, Keren Hanan, Miklósa Erika.

A zenekar rendkívüli sokszínűségét mutatja, hogy szimfonikus zenekari koncertjei mellett színpadi produkciókban – balett és operaelőadásokban – is rendszeresen közreműködik: a világhírű Győri Balettel és Szegedi Kortárs Balettel sok közös előadást rendezett (pl. Carl Orff: Carmina Burana, Mozart: Requiem). 2005. tavaszán Weber: A bűvös vadász című operáját mutatta be a az együttes a Művészetek Palotájában, augusztusban pedig Bizet: Carmenját Selmeczi György rendezésében a nagy hagyományokkal rendelkező Zempléni Fesztiválon. 2008-ban a Carmina burana táncosokkal, Mendelssohn: Szentivánéji álom című műve pedig valóban színpadi kísérőzeneként csendült fel, fiatal színészek közreműködésével. 2010 tavaszán Berlioz: Faust elkárhozása című művénél is nagy szerepet kapott a koreográfia. 2011 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a több mint 150 fős kórus és a Szegedi Kortárs Balett tette teljessé a koncertélményt- Orff: Carmina burana című műve osztatlan sikert aratott.

 A jazz- és könnyűzene világa sem áll távol az igen fiatal zenészekből álló együttestől, 2006 márciusában „szimfonikus jazz“ műsorával aratott nagy sikert a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Idén nyáron pedig a világhírű énekes, Sting kérte fel a Dohnányi Zenekart Symphonycity turnéjának két állomására, Grazba és Budapestre.

Zempléni Fesztivál, Művészetek Palotája, Balatonfüred, Városmajori Szabadtéri Színpad, Pesterzsébeti Sportkastély, a grazi Stadthalle – a filmzene-koncertek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, s töltötték meg akár már több alkalommal is a felsorolt helyszíneket. Az egyes filmekből összeállított, zenével harmonizáló klipek teszik igazán különlegessé az előadásokat, s aratnak osztatlan sikert. E kezdeményezés folytatása a zenekar új bérletsorozata, Zene-Kép címmel. A felhangzó művek (mint például Smetana: Hazám, Orff: Carmina burana, Haydn: Teremtés) izgalmas képi világgal egészülnek majd ki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Koncertjeiken gyakran adnak elő oratorikus műveket, melyek rendszeres közreműködője a Budapesti Akadémiai Kórustársaság.

A zenekar a klasszikus repertoár mellett fontos feladatának tekinti a kortárs művek bemutatását. Számos zenemű magyarországi repertoárra kerüléséhez járult hozzá – különös tekintettel a névadó, Dohnányi Ernő életművére -, de sok új mű ősbemutatója is az együttes nevéhez fűződik – többek között Aharon Harlap, Y. Bardanashvili, Farkas Ferenc, Gil Shohat, Gyöngyösi Levente, Kocsár Miklós, Orbán György, Pánczél Tamás, Petrovics Emil, Szentpáli Roland, Vajda János művei.

A Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjeinek állandó közreműködője a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint a Rajkó Zenekar.

További információ: www.bdz.hu