Nemzetközi Kórusünnep

Művészetek Palotája, 2015. május 23-25.

DSC_0334A Művészetek Palotája első alkalommal ad otthont olyan többnapos, nemzetközi kórusfesztiválnak, ami az eddigi legnagyobb is lesz egyben. A rendezvény ötletét és alapját az idén harmincadik évfordulóját ünneplő Énekel az ország kórusprojekt hagyománya adta, melynek keretében évről évre sok száz amatőr énekes ad elő nagyszabású oratorikus műveket. Az esemény ezúttal nemzetközivé bővül: négy kontinens több mint ezer énekesét látja vendégül a Müpa auditóriuma. Az eseménysorozat középpontjában az együtténeklés öröme áll: a hazai és külföldi kórusok hangversenyein kívül workshopok és interaktív gyermekprogramok is szerepelnek a programban, a közönséget pedig több ízben is megpróbáljuk dalra fakasztani.

Az együtténeklés összekötő ereje, avagy így éneklik a Kórusünnepre érkező külföldi kórusok az egyik legszebb magyar népdalt, a Tavaszi szél vizet árasztot:

Ensemble Thios Omilos (Németország, Lipcse) – Megnézem
Damenes Aften (Norvégia, Hamar) – Megnézem
Astana Philharmonic Chamber Choir (Kazahsztán, Asztana) – Megnézem
Astrolabium (Lengyelország, Toruń) – Megnézem

Közreműködő kórusok:

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar – Szabó Soma
Jason Max Ferdinand Singers (USA) – Jason Max Ferdinand
Astana Philharmonic Chamber Choir (KAZ) – Gulmira Kuttybadamova
Ensemble Thios Omilos (GER)
Chilli da Mur (AUT)
Astrolabium (POL) – Kinga Litowska
Damenes Aften (NOR) – Erland Dahlen
Vokalna Akademija Ljubljana Male Choir (SLO) – Stojan Kuret
Rajaton (FIN)
Choeur la Grâce (COD) – Ambroise Kua-Nzambi

Énekel az ország 2015

Szentpáli Roland: Magnificat
Orff: Carmina Burana

Fellépő kórusok:

Adorate Kórus, Budapest – Barta Viktória
Aedificantes Kórus, Budapest – Petróczki Edit
Alborada Vegyes Kar, Gárdony – Oláh-Nagy Éva
Annamatia Nőikar, Dunaföldvár – Kun Erika
Aurin Nőikar, Kecskemét – Durányik László
Baba Jaga Leánykar, Komádi – Debreczeni Mária
Bárdos Lajos Vegyeskórus, Tatabánya – Szeimann Zsuzsanna
Bella Musica Nőikar, Budapest – Lestákné Czeróczki Judit
Bona Vox Női Kar, Dunaújváros – Könyves Ágnes
Budapesti Akadémiai Kórustársaság – Tőri Csaba
Cantemus Vegyeskar, Dunaföldvár – Albu Erzsébet
Dél-pesti Sonore Vegyeskar – Mohai Tibor
Egressy Kamarakórus, Tata – Robozné Schönfeld Zsuzsanna
Family Singers Énekegyüttes, Eger – Tóth Vilmos
Fazekas Gimnázium Lukin Eszter Vegyeskara, Budapest – Németh Sándor
Fővárosi Fiatalok Egyesített Kórusa – Tőri Csaba
Gagliarda Kamarakórus, Szekszárd – Dr. Szabó Szabolcs
Guido Kamarakórus, Budapest – Király Miklós
Halleluja Kamarakórus, Dorog – Farkas Rose-Marie
Harmónia Kamarakórus, Nyíregyháza – Nagy Péter
Harmónia Kamarakórus, Tiszafüred – Deák Róza
Harmónia Vegyeskar, Érd – Dömötör Zsuzsanna
Helikon Kórus, Keszthely – Kendeh Gusztávné
Karcag Város Vegyeskara – Lór-Kerekes Ágnes
Kecskeméti Fesztivál Kórus – Kiss Katalin
Kórus Spontánusz, Sopron – Kocsis-Holper Zoltán
Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, Sopron – Makkos Ágnes
Magyar Vöröskereszt Canterino Kórusa, Budapest – Mózes Margit Melinda
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Szalman Lóránt Vegyeskara – Orosz-Pál József
MediCantare Leánykar, Budapest – Tőri Csaba
OFFBEAT Kórus, Budapest – Tariska Mária Magdolna
Palotásy János Vegyeskar Egyesület, Jászberény – Bedőné Bakki Katalin
Pesterzsébeti Városi Vegyeskar – Pálffi Krisztina
Tatbánya Város Vegyeskara – Saltzer Géza
Törökbálinti Cantabile Kórus – Vékey Marianna
Vox Insana Kamarakórus, Budapest – Tőri Csaba
Coro Soinu Beda (ESP) – Gerardo Carbajo
Frendheim Blandedekor (NOR); World Festival Choir (NOR) – Jan Jensen
Collegium Technicum (SVK) – Tatiana Švajková-Kanišáková
Astrolabium (POL) – Kinga Litowska
Astana State Philharmonic Chamber Choir (KAZ) – Gulmira Kuttybadamova
World Festival Choir (NOR) – Jan Jensen
valamint magyar, német és spanyol egyéni résztvevők

Bővebb információ: www.mupa.hu/programok/budapesti-nemzetkozi-korusunnep-2015