bak2

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

A Budapesti Akadémiai Kórustársaság 1957-ben alakult, 1989-ig KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkara néven működött, és az elmúlt több mint fél évszázad során a főváros emblematikus együttesévé vált, számos hazai és nemzetközi kórusverseny győztese, a hazai és nemzetközi zenei élet rendszeres szereplője.

Budapesti Akadémiai KórustársaságHollerung Gábor 1978–80 között az énekkar másodkarnagya, majd 1980 óta vezető karnagya, művészeti vezetője. Rendkívüli sikersorozatot mondhat magáénak, énekkarával Európa valamennyi rangos kórusversenyén ért el első helyezést, több nagydíj, így a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja és a Llangolleni „Világ Kórusa” cím elnyerése is az ő nevéhez fűződik. Debrecenben a legjobb karnagynak járó díjat neki ítélte a zsűri 1984-ben.

Énekkara a világ 30 legjobb kórusa között meghívást kapott a Sydney World Symposium on Choral Music rendezvényre, valamint a Taipei Nemzetközi Kórusfesztiválra. A Jeruzsálemi Liturgica Fesztivál rendszeres résztvevője volt. Számos hazai és külföldi zenekarral lépett már fel.

A Budapesti Akadémiai Kórustársaság főbb díjai:
• 1980 Békés-Tarhosi Nemzeti Kórusverseny – Nagydíj
• 1980 Pescara International Choir Competition – 3 első díj
• 1983 Tolosa International Choir Competition – 3 első díj
• 1984 Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – nagydíj
• 1985 International Choir Competition Neuchatel – első díj
• 1989 International Eisetddfod Llangollen – „Choir of the World” cím elnyerése

A Budapesti Akadémiai Kórustársaság rendszeres közreműködője a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjeinek, éveken át közös bérletsorozatuk is volt.

További információ: www.bacs.hu